+36-30-687-3975
6031 Szentkirály, Ifjúság útja 1

Szilvák

Szilva

A szilva a legigénytelenebb gyümölcsfajtáink egyike. Sem talajban, sem fekvésben nem válogat, de legjobban az enyhén nedvesebb, kötöttebb talajokon terem.Az évi 1800-2000 óra napsütés kielégíti a szilva közepes fényigényét.Az évi 10 C.fok átlaghőmérséklet meghaladja a szilva minimális igényét. Az európai szilvafajták hideg igénye 800-1200 óra,mélynyugalmi állapotuk februárban szakad meg.A szilvafa vízigényes növény, évi 600 mm egyenletes eloszlású csapadék mellett jól fejlődik. A tartós csapadékhiány a kései érésű szilva fajták és a ringlók esetében gyümölcsméret csökkenést eredményez. A szilva kevésbé igényes a talaj minőségére. Laza, kötött, savanyú és meszes talajon is jól érzi magát. Legsikeresebben azonban a tápanyagban gazdag, mélyrétegű, humuszos vályogtalajon termeszthető. Az elterjedt myrobalan alany erős növekedésű fát ad, amelyen a legnagyobb fát nevelő fajták koronájának szélessége 5-6 m.

Ageni/Azseni/

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Elég korán fordul termőre, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse középnagy, 25-30g tömegű. Héja rózsaszín-bordó, hamvas. Húsa kissé zöldessárga, középkemény, lédús, zamatos (feltűnően édes), csak részben magvaváló. Aszalványnak, pálinkának kiváló.

Érés ideje: Augusztus vége-szeptember eleje. Stanleyt követi 6 nappal

Porzói:öntermékeny

Althann ringló

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse nagy, 40-45g tömegű, 39-42mm átmérőjű. Héja zöldessárga, rózsaszínes lila fedőszínnel borított, erősen hamvas. Húsa narancssárga, zöldessárga, kemény, lédús magvaváló, kellemes édes-savas ízű. ,befőttnek kiváló

Érés ideje: Augusztus közepén érik. Stanley előtt 12  nappal

Porzói:Cacanska naljbolja, Cacanska rodna, Debreceni muskotály, Ageni, Silvia, Stanley, Sermina, Zöld ringló

Anna Spat

Fotó Nébih

A gyümölcs  jellemzői: Termése magvaváló, tojásdad alakú, középnagy-nagy , Húsa sárgászöld, bőlevű, nagyon édes, kellemes fűszeres ízű Friss fogyasztásra és feldolgozásra is alkalmas. A késői,októberig fogyasztható , kiváló ízű. Vörös-lila gyümölcsök enyhén  hamvasak…. Bőre vékony, elég szívós, hamva ritkás, kékes. Húsa sárgászöld vagy zöldessárga, finom; sugaras, tömött, vagyis csaknem oly húsos, mint a besztercei szilva, bőlevű, igen cukros, csak alig észrevehető gyengéd savval, igen kellemes fűszeres ízű.

Érés ideje:Szeptember eleje

Porzói:részben öntermékeny,Czar,Victoria

Aszaló szilva

 

Fotó Nébih

 Gyümölcs jellemzői: Bőtermő, gyümölcse kicsi, 12-18g tömegű. Tulajdonságai megegyeznek a Beszterceiével.

Érés ideje: Augusztus második felében, 10-12 nappal a Besztercei előtt érik.

Porzói:öntermékeny

Azura/Bluefrost/ R

Foto:www.artevos.de

Új német nemesítésű , sötétkék magvaváló szilva,édes-savas ízzel.

Vírus tűrése kiemelkedő,40-50gr méretű.

Érésideje:augusztus közepe,vége

Porzói:részben öntermékeny,Stanley.Toptaste,Tophit

Besztercei/Horgas magvú szilva,Vengerka/

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Későn fordul termőre, de utána bőven terem. Gyümölcse kicsi, 15-20g tömegű, 28-30mm átmérőjű. Héja sötétkék, hamvas. Húsa sárgászöld-aranysárga, kemény, lédús. A magas cukor és savtartalom kiváló ízt biztosít. Magvaváló.

Érés ideje: Szeptember eleje-közepe. Stanley előtt 12  nappal

Porzói:öntermékeny

Besztercei muskotály szilva

A Beszterceivel megegyező a gyümölcs formája. Húsa zöldessárga, teljesen éretten sötét narancssárga, édes-leves, kellemes savas erősen muskotályos illattal és zamattal. Teljes érésig a fán hagyva ráncosodik, jól aszalható, különleges pálinka alapanyag. A sharka vírusra kevésbé fogékony, mint a Besztercei.

Érési ideje: szeptember közepe.

Porzói: öntermékeny

Bellamyra

A gyümölcs jellemzői:A termés gömbölyded, színe aranysárga, a napos oldalon enyhe pírral. A gyümölcshús elválik a magtól, szép élénksárga, édes, lédús, különösen kellemes ízzel. Fája a betegségekkel szemben ellenálló, erőteljes növekedésű, rendszeresen és bőségesen termő. Az erős növekedésű,késői virágzású fa, a sarka vírusra toleráns és csekély hajlamosságot mutat a moníliával és rozsdával szemben is.  Termésmennyisége és ellenálló képessége nagyon jó. Gyümölcse kiemelkedően magas cukortartalmú.

Érés ideje:augusztus vége

Porzói:öntermékeny

Bianca di Milano

Eredetileg Francia országból származó régi olasz fajta ,házi szilva/Prunus domestica/.

Gyümölcse közepesen nagy, világos -zöldessárga színű,sárgás ,leves gyümölcshússal rendelkezik.

Érési ideje:július vége

Porzói:Stanley,Bluefree,Besztercei

Bluefree

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse igen nagy, 45-60g tömegű, 40-44mm átmérőjű. Héja sötétkék-fekete, hamvas. Húsa zöldessárga, kemény, magvaváló, jó ízű, édes-savas.

Érés ideje: Szeptember eleje. Stanleyt követi 4 nappal

Porzói: részben öntermékeny, President, Ruth Gerstetter, Stanley

Bluefrost/Azura/ R

Foto:www.artevos.de

Új német nemesítésű , sötétkék magvaváló szilva,édes-savas ízzel.

Vírus tűrése kiemelkedő,40-50gr méretű.

Érésideje:augusztus közepe,vége

Porzói:részben öntermékeny,Stanley.Toptaste,Tophit

Blue Dust®

Foto:Baldur-Garten

Törpe növekedésű/1-1,5 méter/,gyümölcse lédús,kemény húsú,ízletes.

Érésidő:augusztus közepe

Porzói:öntermékeny

Cacanska rana

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői: Rendszeresen és bőven terem, 4-5. évben (középkorán) fordul termőre. Gyümölcse nagy, 36-48g tömegű. Héja sötétlila, tetszetős. Húsa kemény, sárgászöld, édes és kellemes aromájú, aránylag gyorsan puhul, magvaváló,  gyümölcshullásra hajlamos.

Érés ideje: Igen korán, július közepén érik. Stanley előtt 39  nappal

Porzói:Sermina,Cacanska lepotica,Silvia,

Cacanska lepotica

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse nagyméretű, átlagosan 30-45g, átmérője 35-40mm. Héja sötétkék, erősen hamvas. Húsa az érés kezdetén kemény, jó konzisztenciájú, zöldessárga-aranysárga színű, magvaváló, íze közepes.

Érés ideje: Július utolsó napjai-augusztus eleje, Stanley előtt egy hónappal.

Porzói: részben öntermékeny, jó pollenadók: Cacanska rana, Bluefree, Cacanska rodna

Cacanska naljbolja

A gyümölcs jellemzői:Nagy gyümölcsű,tyúk tojás méretű,érése a Cacanska lepoticát követi,a Stanley előtt 12  nappal.

Érés ideje:augusztus eleje

Porzói:Bluefree,Cacanska lepotica,Cacanska rodna,Stanley

Cacanska rodna

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, bőven és rendszeresen terem, alternanciára kissé hajlamos. Gyümölcse középnagy, 30-35g tömegű, 30-34mm átmérőjű. Héja sötétkék, hamvas. Húsa sárga, kemény, magvaváló, jó ízű.

Érés ideje: Augusztus közepe. Stanley előtt 8  nappal

Porzói:öntermékeny

Centenár

Gyümölcs jellemzői:Román fajta,középnagy gyümölcsű/30-38 g; /,átmérője 33-39 mm,kék héjszínű,ízletes,magvaváló,közepes növekedési erélyű,jó termőképességű.

Érés ideje: Augusztus közepe Stanley előtt 12  nappal

Porzói:Stanley,Anna Speat , Silvia, Ageni, Stanley, Rivers Timpuriu.

CZAR

Gyümölcs jellemzői:Angliában találták 1874-ben. Nagy, leves gyümölcshúsú, kék szilva, fűszeres ízzel. A fán tartható 2-3 hétig.

Érésidő:augusztus vége

Porzói:öntermékeny

Debreceni muskotály

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, de szakaszosan terem. Gyümölcse középnagy, 30-35g tömegű. Héja bordó alapon sötétlila, hamvas. Húsa aranysárga, kemény, lédús, éretten intenzív muskotályos illattal és zamattal rendelkezik. Éretten hullik, esős időben könnyen reped, Zsendülten magvaváló.

Érés ideje: Szeptember első dekádjától kezdve elhúzódóan érik. Stanleyt követi 10 nappal

Porzói:Ageni,Althán ringló,President,Sermina,Ruth Gerstetter,Zöld ringló

Elena R


Foto:WWW.Artevos.de

Német nemesítésű kései szilva, kitűnő vírus rezisztenciával. Közép kései virágzású, aromás gyümölcsű.

Érésideje: szeptember közepe, vége

Porzói: öntermékeny

Empress/Grossa di Felisio/

Gyümölcsjellemzői: nagy vagy igen nagy (50-60 g), a piacon elérhető legnagyobb fajta /tyúktojás nagyságú/: liláskék, tojásdad alakú, Gyümölcs húsa: aranysárga, konzisztenciája közepes, olvadó, kissé leves, nagyon ízletes, jellegzetes aromájú, magvaváló. Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Friss fogyasztásra ajánlott. Szedés után jól tárolható. Olaszországból származó fajtaújdonság,egyöntetűen érik.

Érés ideje: Érési idő: augusztus vége – szeptember eleje

Porzása: részben öntermékeny, President, Stanley

Fehér besztercei (Fehér szilva):

Fotó Nébih
Gyümölcs jellemzői:Eléggé elterjedt az egész országban. Szeptemberben érik. Termése a Beszterceihez hasonló nagyságú és alakú, de héja hamvas-sárga, helyenként lilásan pöttyözött, húsa pedig bőlevű, aranysárga, édes. Leginkább pálinkának használják.

Érés ideje: szeptember eleje

Porzói: öntermékeny

Fehér Perdigron/Perdrigon blanc/

Régi fajta, közepes méretű, ovális szilva, aszalásra alkalmas . Húsa zöldes ,lédús,  héja halványsárga.

Érésidő:augusztus eleje

Porzói:részben öntermékeny,Stanley,Besztercei

Gabi féle kökény

 

Gyümölcs jellemzői:Véletlen magonc, igazából kék szilva, leginkább a Penyigei/Nemtudomka/ szilvára hasonlít ízben, ellenálló és termőképességben .A gyümölcs mérete kicsi,magas cukortartalmú, kiváló szilvapálinka készíthető belőle.

Érés ideje:Augusztus eleje

Porzói:Öntermékeny

Gömöri nyakasszilva:

Gyümölcs jellemzői:Hazai eredetű, Gömörből származik. Augusztus végén, szeptember elején érik. Nagyságra a Besztercei szilvához hasonló. Alakja szabálytalan tojás-alakú, száras végén nyakasan összehúzódott. Héja elég vastag, szívós, csaknem kékes fekete. Hamva elég sűrű, világoskék. Húsa zöldessárga, finom, tömött, leve bő, igen cukros, a jó Besztercei szilvához hasonló. Magvaváló, magja kicsi.
Fája erőteljes növekedésű, igen edzett, korán és bőven termő. Szellős, eléggé nagy koronát nevel. Mindenütt jól  díszlik, de a kötött, termékeny, kellően nyirkos földben terem legszebb gyümölcsöt,sokáig a fán tartható.

Érés ideje:szeptember eleje

Porzói:öntermékeny

Green Sun /Sour Goje Sabz/perzsa szilva

Iráni eredetű  kicsi savanyú szilva ,ropogós,lédús,amit  frissen ,esetenként sózva,vagy savanyítva fogyasztják.

A fánn hagyva mélyarany színű ,édes ,lédús lesz.

Érésidő:június elje

Porzói:öntermékeny

Haganta R

foto: www.artevos.de

Német nemesítésű, nagy méretű/42 mm,50-80gr/, édes szilva, kiegyensúlyozottan terem.

Húsa aranysárga,magvaváló,lédús.

Érésideje: szeptember eleje a Stanley-vel egy időben

Porzói:részben öntermékeny,Katinka,Hanita,Hanka,Haroma

Hanka R

 

Új német nemesítésű fajta a Hanita és a Katinka a szülei, harmonikus cukor-sav arány, bőtermő hamar termőre fordul, sharka vírusra toleráns.

Érése: július vége, augusztus közepéig fán tartható

Porzói: öntermékeny

Haroma R

Foto www.Artevos.de

Német nemesítésű/ Dr. W. Hartmann, Universität Hohenheim/, kiegyensúlyozott cukor és savtartalmú, jó magvaváló, narancssárga húsú, aromás, illatos, lédús, kiváló szilva. Mérete:34-40 mm,30-40gr, vírus toleráns. Minden felhasználásra alkalmas, elsőrendű pálinka alapanyag.

Érésideje: szeptember eleje

Porzói: öntermékeny

Herman

Gyümölcs jellemzői:Svéd nemesítésű fajta,érési idő:nagyon korai, július közepe – vége ,gyümölcse  középnagy (30 g), liláskék, viaszos, tetszetős küllemű Gyümölcs húsa: aranysárga, jóízű, nagyon zamatos, kellemesen édes, magvaváló, kiváló minőségű. Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Friss fogyasztásra, desszertkészítésre és konzervipari feldolgozásra egyaránt ajánlott.

Érés ideje: Stanley előtt 30 nappal

Porzása: részben öntermékeny ,Valjevka

Imperial oszlop szilva

Régi francia fajta. A fa alakja piramis formájú, magassága 1,5–2,5 m, nagyon kevés gyenge oldalággal. A gyümölcs átlagos tömege 55 g a hús aranyszínű, mézes ízű, enyhén savas, sokáig a fán tartható.

Érésidő: augusztus közepe

Porzói: részben öntermékeny, Zöld ringló, Bluefre, Stanley

Jofela R

Foto Artevos

Új német nemesítésű szilva, a Jojo és a Felsina keresztezéséből választották ki, abszolút sarka-rezisztens, egyesíti a Jojo szuper vírus ellenállóságát és a Felsina jó ízét, mérete 32-40gramm, cukor tartalma nagyon magas, 20,5–23,3 % a  Brix értéke .A fajta kevéssé hajlamos a monília fertőzésre és rezisztens a hőségre. Kései virágzása fagytűrővé teszi.

Érésideje:augusztus végéről szeptember végéig, a Besztercei idejében

Porzói:öntermékeny

Joganta R

Foto Artevos

Német nemesítésű / a Haganta és a Jojo keresztezéséből született/, gyümölcse himlő vírus ellenálló nagyon nagy 55-90 gramm. Héja sötétkék, viaszos, húsa aranysárga, szilárd de bőlevű. Jó ízű, magas sav és cukor tartalommal.

Érésidő: szeptember közepétől

Porzói: Öntermékeny

Jojo R

Német nemesítés, szilva himlőnek ellenálló, bőtermő,lédús fajta, korai termőre fordulással.

Érésidő: augusztus közepe-vége

Porzói: öntermékeny

Katinka R

Fotó Artevos

Német nemesítésű, Sharka vírus toleráns, bőtermő fajta. Húsa nagyon édes, kiváló ízű, magvaváló, a” Penyigei után belőle készíthető a legerőteljesebb íz és illatjegyekkel bíró pálinka”/Cruxx pálinkák/

Érésidő: Július eleje-közepe

Porzói: öntermékeny

Korai besztercei

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Bőtermő, gyümölcse kicsi, 12-18g tömegű. Tulajdonságai megegyeznek a Beszterceiével.

Érés ideje: Augusztus második felében, 10-12 nappal a Besztercei előtt érik.

Porzói:öntermékeny

Kökény

Erdei vad gyümölcs, kerek 1-1,5 cm átmérőjű kékes, hamvas felületű csonthéjas termésű, húsa zöld színű, íze fanyar, savanykás. Termése cserzőanyagokat, C-vitamint, cukrot, pektint, szerves savakat és festékanyagokat tartalmaz.

Érésidő: november a dér csípje meg

Porzói: öntermékeny

 

Kökény szilva/Prunus insititia/

Gyümölcs jellemzői: Nem myrobalán és nem kökény, úgy 3 m magas, mintha óriás kökény lenne. Határozottan kökény ízű, szilva ízű termései vannak. De mind szabályos gömb alakú .

Érés ideje:Augusztus vége

Porzói:Öntermékeny

Kulinaria/ Toptaste /

Gyümölcs jellemzői:Német nemesítésű fajta, magas cukor tartalommal, étkezésre, lekvárnak, aszalványnak, pálinkának kitűnő.

Érésideje: augusztus közepe.

Porzói:öntermékeny

Lószemű szilva

Véletlen magonc, a Besztercei szilvánál nagyobb méretű.

Húsa zöldessárga, besztercei jellegű, illatos.

Érésidő: szeptember közepe

Porzói: öntermékeny

Miroma R

Új német nemesítésű myrabella szilva/20g/, a Nancy fajta továbbkeresztezéséből, jó magvaválósággal, édes aromás ízzel, magas cukortartalommal. Frissfogyasztásra és pálinkának is kiváló.

Érésidő: augusztus közepe

Porzói: öntermékeny

Montfort

Gyümölcs jellemzői: Középidőben fordul termőre, termékenysége közepes, de rendszeresen terem. Gyümölcse középnagy, 25-30g tömegű. Héja sötétkék, hamvas. Húsa sárga, kemény, jó ízű, félig magvaváló. Korán virágzik.

Érés ideje: Augusztus eleje. Stanley előtt 22  nappal

Porzói: Ageni, Athann ringló, Cacanska rana, Cacanska Lepotica , Debreceni muskotály

Nancy Mirabelle szilva

Gyümölcs jellemzői: Finom ízű, édes, kerek formájú szilva, húsa ropogós. Felhasználása: fagyasztás, szósz, gyümölcslé, sütés, szárítás, főzés, befőzés, lepárlás .

Érés ideje: augusztus vége szeptember eleje

Porzói: részben öntermékeny,Althan ringló,Olaszkék

Nemtudomka/, Névtelen szilva, Panyolai, Szilágyi, Penyigei/

A gyümölcs jellemzői:A Felső-Tiszavidéken az ártéri gyümölcsösökben, a Kőrösök felső szakaszán legfőképp a Szilágyságban tekinthető őshonosnak.  Gyümölcse: Kicsi-közepes méretű (18-28 mm), alakja gömbölyded-ovális, esetenként kissé megnyúlt. Héjszíne éretten sötétkék, finoman hamvas. Húsa zöldessárga, lédús,kellemes finom zamatú, nem magvaváló. Magas cukortartalma miatt lekvárnak és pálinkának is kiváló.  A betegségeknek ellenálló,biotermesztésre ajánlott.

Érés ideje:augusztus közepétől szeptember közepéig

Porzása: öntermékeny

Nyári aszaló szilva

Besztercei típusú kisméretű/16-18 gr/bőtermő,cukros szilva.Minden felhasználásra alkalmas.

Érésideje:augusztus közepétől

Porzói:öntermékeny

Olasz kék

Régi olasz, lombardiai fajta, húsa kemény, zöldessárga, magvaváló, savas édes-borízű, illatos. Gyümölcse 33-36 mm,28-35 g,

Érésidő: Szeptember eleje, közepe

Porzói: részben öntermékeny, Cacanska Lepotica Besztercei, Debreceni muskotály

Topfive, Felsina, Auerbacher, Topper, Top,

Ortenauer

Gyümölcs jellemzői: A szállítást jól tűrő fajta. Gyümölcse 32-36 mm, hosszúkás, erős illatú,Stanley jellegű.

Érés ideje: szeptember eleje a Stanleyvel egy időben

Porzói: Öntermékeny

Opál

Gyümölcs jellemzői:Nem túl nagy méretű, kék, liláspiros színű szilva. Fertőzésekkel szemben jó ellenálló képességű,magvaváló,sárga húsú , bőlevű, illatos, édes.Biotermesztésre ajánlott

Érési idő: július vége

Porzói: önporzó,jó pollenadó

Presenta R

Foto Artevos

Korán termőre forduló, kései, sokáig a fán tartható,bőtermő német fajta. Sharka vírus  toleráns, beltartalmát a jó íz és a nagy cukortartalom jellemzi, húsa sárgás- zöldessárgás.A  gyümölcs mérete a Besztercei szilvára hasonlít/32-36 mm,28-37gr/, magvaváló. Jól tárolható ULO hűtőben 6-8 hétig.

Érésideje: október eleje

Porzói:öntermékeny

President

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán fordul termőre, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse nagy-igen nagy, 40-55g tömegű, 40-45mm átmérőjű. Héja sötét ibolyás színű, hamvas. Húsa sárga-zöldessárga, kemény, magvaváló, savas, közepes ízű.

Érés ideje: Szeptember közepe, Stanley után 16 nappal.

Porzói:Althann ringló,Bluefree,Debreceni muskotály,Sermina,Silvia,Stanley

Penyigei/ Nemtudomka, Névtelen szilva, Panyolai, Penyige, Szilágyi/

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői:A Felső-Tiszavidéken az ártéri gyümölcsösökben, a Kőrösök felső szakaszán ,legfőképp a Szilágyságban tekinthető őshonosnak.  Gyümölcse: Kicsi-közepes méretű (18-28 mm), alakja gömbölyded ,ovális, esetenként kissé megnyúlt. Héjszíne éretten sötétkék, finoman hamvas. Húsa zöldessárga, lédús,kellemes finom zamatú, nem magvaváló. Magas cukortartalma miatt lekvárnak és pálinkának is kiváló.  A betegségeknek ellenálló,biotermesztésre ajánlott.

Érési ideje: Augusztus 15 és szeptember 10. között

Porzása: öntermékeny

Ruth Gerstetter

Gyümölcs jellemzői: Középkésőn fordul termőre, termőképessége kielégítő. Gyümölcse középnagy, 24g tömegű. Héja sötétlila-kék, erősen hamvas. Húsa sárgászöld, kemény, magvaváló, íze aromás.

Érés ideje: Korán, július közepén érik. Stanley előtt 47  nappal

Porzói:Ageni,Stanley,Silvia, a Zöld ringló és a Cacanska fajták, Pescarus

Sermina/Doktor szilva,Nápolyi szilva,Korai piros ringló/

 

Szilva-Sermina /érés:júl.v.

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői: Bőtermő, kiegyenlítetlenül terem. Gyümölcse nagy, 50g tömegű. Héja liláspiros, hamvas. Húsa sárgászöld-aranysárga, kemény állományú, lédús, finom rostú, kellemes ízű, fűszeres zamatú, magvaváló, éretten hullásra hajlamos.

Érés ideje:Július közepe-vége, Stanley előtt 39  nappal

Porzói:Ageni,Althan ringló,Cacanska rana,Debreceni muskotály

Silvia

Képek forrása: Nébih

Gyümöcs jellemzői: Korán fordul termőre, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse nagy-igen nagy, 45-60g tömegű, 38-40mm átmérőjű. Héja vöröses-lila Színű. Húsa aranysárga, leves, jó ízű, kemény állományú, félig magvaváló.
Érés ideje: Július vége-augusztus eleje. Stanley előtt 31  nappal

Porzói:Althan ringló,Bluefree,Stanley,President,Ageni,Montfort, Anna Spath, , Rivers timpuriu.

Stanley

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem. Gyümölcse középnagy-nagy 35-40g tömegű, 30-35mm átmérőjű. Héja sötétkék, erősen hamvas. Húsa zöldessárga, kemény, jó ízű, éretten magvaváló, repedésre nem hajlamos.

Érés ideje: Augusztus vége-szeptember eleje.

Porzói:öntermékeny,termékenyülését segíti:Besztercei,Bluefree,President,Ruth Gerstetter

Tegera

Ismeretlen eredetű ,közepes méretű 28-32 g,32-34 mm nagyságú, bőlevű magvaváló, kellemes ízű, jól alkalmazkodó fajta.

Érésidő: Július vége a Cacanska lepotica előtt

Porzói:öntermékeny

Tipala  R

Fotó Artevos

Német nemesítésű, magvaváló édes, lédús fehér szilvaként is nevezhető vírustűrő különlegesség

Érésidő: július vége augusztus eleje

Porzói: részben öntermékeny, Katinka, Cacanska lepotica

Top/ Geisenheim/

Német nemesítés oszlopos növekedéssel, házi kertek számára ideális.

Gyümölcse nagy/30-40g/, sokáig a fán tartható, aranysárga húsú, lédús, édes, aromás.

Érésidő: szeptember eleje

Porzói: öntermékeny, más fajtákkal vegyesen ültetve nő a hozama

Top Gigant  Plus

Német nemesítés a Cacanska Naljbolja és a Prezident keresztezéséből. Nagy gyümölcsű/60-100g/ sárga húsú, édes fajta. A szilvahimlőre toleráns.

Érésidő: augusztus eleje- közepe, két hétig a fán tartható.

Porzói: részben öntermékeny, Stanley, Althan, Bluefree, Sermina, Debreceni muskotály, Cacanska Rana, Cacanska Rodna

Topend Plus R

Német nemesítésű ,vírus toleráns szilva,a hűtést jól tűri.

Érés idő:szeptember közepétől október közepéig

Porzói:Öntermékeny

Topfirst

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői:Friss fogyasztás, sütésre felhasználható, hosszan fán tartható.  Korán termőre fordul, bőven terem. Alakja hosszúkás, fedőszíne lilától a kékig terjed jó ízű, gyümölcshúsa lehet sárga, de vöröses is, lédús. Magvaváló. Középerős növekedésű. A nemesítő szerint rezisztens a Sharka vírusra. Kevésbé érzékeny a moníliára és a szilvarozsdára

Érésidő: június vége július eleje

Porzói: öntermékeny,középidőben virágzó fajta

Topfive

Gyümölcs jellemzői: Sötétkék-acélkék színű, termékeny, nagy termésbiztonságú fajta. Világossárga gyümölcshúsa kemény magbaváló, jóízű, megfelelő méretű. Középerős növekedésű.  Sharka-toleráns és a moníliával szemben ellenálló.

Érés ideje: július közepe a Cacanska lepotica előtt egy héttel

Porzói: részben öntermékeny, Cacanska lepotica

Toptaste / Kulinaria/

Gyümölcs jellemzői:Gyümölcse nagy (38 g, 36-46 mm) , acélkék, színeződése egyöntetű, hosszúkás szilvaformájú,Húsa: sárga, lédús, nagyon édes, fűszeres, kimagaslóan finom ízű, kellemes. Magas cukortartalom és a fűszeres íz alkalmassá teszi pálinkakészítésre. Friss piaci értékesítésre, befőzésre, lekvárnak, fagyasztásra és aszalásra is kiváló.

Érési idő: augusztus vége-szeptember eleje

Porzása: öntermékeny

Tophit

Fotó Nébih

Gyümölcs jellemzői:Cacanska rodna x President keresztezéséből jött létre, jól tárolható. Az igen nagy 50-65g  gyümölcs egyöntetű, kissé hosszúkás, mélysötétkék-acélkék. Húsa aranysárga, kemény, szaftos aromás. Magjától jól elválik. Fája hasonló a Presidenthez. A Tophit egyesíti a President jó tulajdonságait (nagy termőképességet hosszú tárolhatóságot a kék gyümölcsszínnel és ízletes gyümölcshússal. A President alternatív, javított változata.

Érés ideje: a Presidenttel egyidejű,október eleje

Porzói: öntermékeny

Topking

Gyümölcs jellemzői:Extrém nagy termőképességű. Gyümölcse (30g) középnagy, magbaváló, acélkék, kemény lédús, édes és a sütést is jól bírja. Magas virágzási készsége által az egyéves részein termést képez. Így kevéssé érzékeny a virágzáskor bekövetkező időjárás kedvezőtlen hatásaira. Korán termőre fordul, rendszeresen bőven terem. Gyümölcse: sötétkék, húsa világossárga,augusztus közepétől érik. Elenáll a monília és a rozsdafertőzésnek. Biotermesztére ajánlott.

Érés ideje:augusztus közepe, 2 héttel a Cacanska lepotika után

Porzói: öntermékeny

Topstar plus

Gyümölcs jellemzői: Top sorozatban a PLUS jelölés az 50g feletti gyümölcssúlyt jelöli.Kevéssel a Cacanska lepotika után érik. Korán termőre fordul, mát az egyéves részeken terem. Zöldessárga magbaváló, nagyon jóízű gyümölcshússal bír. Sharka-toleráns, Rozsda-kéregbetegségeknek jól ellenáll. Előnye a Cacanska lepotikával szemben, hogy tárolva a monílíás betegségeknek jól ellenáll.Biotermesztére ajánlott.

Érés ideje:Július elejétől érik ,hosszúkás nagy gyümölcse,zöldessárga,lédús.

Porzói: öntermékeny

Tuleu gras

Gyümölcs jellemzői: Korán fordul termőre és bőven terem, de alternanciára hajlamos. A termés súlya alatt ágai könnyen letörnek, de gyorsan regenerálódik a korona. Gyümölcse középnagy, 30-35g tömegű. Héja sötétkék, vékony, hamvas. Húsa sárgászöld, kemény, ropogós, lédús, édes, harmonikusan savas, aromás, nagyon finom, magvaváló.

Érés ideje: Augusztus közepe-vége, Stanley előtt 6  nappal

Porzói:Ageni,Althan ringló, Bluefree, President, Stanley, Silvia, Ruth Gerstetter, Besztercei, Debreceni muskotály

Tuleu Timpuriu

Gyümölcs jellemzői:Közepes méretű,40 g-os gyümölcs, tojásdad alakú, a héja lila, hamvas- szürke-kékes . Húsa zöldessárga, ropogós, lédús, ízletes, jó minőségű. Kis magvú.

Érés ideje:július vége.

Porzói: Anna Spath, Stanley

Utility

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán termőre fordul, bőven terem, de alternanciára hajlamos. Gyümölcse nagy, 40-50g tömegű. Héja sötét bordó, hamvas. Húsa sárga, középkemény, lédús, édes, zamatos, részlegesen magvaváló.

Érés ideje: Augusztus eleje, Althann ringló előtt 5-10 nappal, Stanley előtt 19  nappal

Porzói: Althann ringló, Bluefre, President, Ruth Gerstetter, Sermina, Stanley, Zöld ringló

Valjevka

Képek forrása: Nébih

Gyümölcs jellemzői: Korán fordul termőre, bőtermő. Gyümölcse középnagy, 30-35g tömegű. Héja liláskék-kék, erősen hamvas. Húsa zöldes, kemény állományú, túlérésben nem lédús, magvaváló. A Stanley fajta „vetélytársa”

Érés ideje: Augusztus vége-szeptember eleje.

Porzói: öntermékeny

Valor

A gyümölcs jellemzői: Hatalmas méretű, (50-60 g), közepes alma nagyságú, mélylila árnyalatú, gyümölcshúsa aranyló sárga, kemény állagú, magvaváló, ízletes, aromákban gazdag, finoman édes és lédús. Már a második évtől termőre fordul, majd rendszeresen és bőségesen terem. Önmeddő, porzópárt kell telepíteni mellé.

Érési ideje: augusztus vége –szeptember eleje

Porzói: Althann ringló, Bluefree, President, Opal, Stanley.

Victoria/Angol szilva, Queen Victoria ,Königin Von Viktoria/

Régi angol fajta, hosszan a fán tartható, nagy termőképességű. Gyümölcse/40-45g/ sárgás húsú, lédús, aromás, illatos.

Fája /kevés metszéssel /oszlopos jellegű maradhat,2,5- 3 méter magassággal.

Érésidő:augusztus végétől

Porzói: öntermékeny,jó pollenadó

Vörös szilva/ Veres szilva/

Gyümölcs jellemzői:Neve már egy 16. századi szójegyzékben is szerepel. Származása ismeretlen. Nagysága közepesnél nagyobb. Alakja hosszas gömbölyded, száras végénél kissé összehúzódik. Színe kékesvörös, vagy sötétkékes-vörös, szürkés pontozatú, hamva világoskék. Belseje aranysárga, lágy, kissé parázs húsú, de lédús, magvától nehezen válik el. Magja hosszúkás, keskeny és hegyes.
Koraisága miatt igen jó piaci és gazdasági, feldolgozásra alkalmas minőségű gyümölcs.
Fája erőteljes növekedésű, talajban nem válogat, az Alföldön is bő termést ad.
Ungi veres szilvának is nevezik.Biotermesztésre ajánlott.

Érési ideje: Augusztus közepe-vége

Porzói:öntermékeny

Zöld ringló/Grosse Grüne Reine-Claude/

Gyümölcs jellemzői: Korán-középkorán termőre fordul, bőtermő, de szakaszosan terem. Gyümölcse kzépnagy, 20-25g tömegű. Héja zöldessárga, napos oldalon pirosan pontozott. Húsa sárgászöld, középkemény állományú, ropogós, lédús, édes, kellemes zamatú, repedésre hajlamos, magvaváló, szállítást csak féléretten tűri.

Érés ideje: Augusztus második fele-vége, Stanley előtt 12  nappal

Porzói: Althan ringló, Ageni, Cacanska rana, Cacanska rodna. Debreceni muskotály, Besztercei, Nancy-Mirabelle

Japánszilvák